Látványos forgatag, színes kavalkád és hangos téltemetés várja a farsangolókat idén is február második hétvégéjén Kaposváron. Az eseményre hangolódás már a napokban elkezdődik, a szervezők arra buzdítanak mindenkit, hogy bátran csatlakozzon majd a felvonulókhoz. Ennek érdekében lehetőséget biztosítanak arra, hogy álarcokat, maszkokat és jelmezeket készítsen bárki a felvonulásra, amellyel a felvonulást színesíti. A BábSzínTérben három hétvégén keresztül óriási papírmaszkok, bábok és térformációk készítésére lesz lehetőség a maszkaműhelyben, valamint egy pályázatotot is hirdettek, amelyben iskolai, óvodai csoportok nevezhetnek ötletes maskarákkal értékes jutalmakért. Február elején a könyvtárban és az Agorában is lesz maszkkészítés. A Kossuth téren február 5-től, szerdától elkezdődik már az eseményre hangolódás, egy óriás kivetítőn láthatók lesznek a tavalyi esemény legfontosabb pillanatai, valamint a késő délutáni órákban óriásballon lidércek foglalják el a teret, jelezve a közelgő esemény fontosságát. Másnap Dorottya kisasszony is színre lép, mielőtt a farsangon párt talál magának, elsírja bánatát a téren. Pénteken turkatánccal hangol az eseményre az Együd Művészeti Iskola, majd szombaton a belvárosi futóverseny után huszárok, dobosok, táncosok, alakoskodók térjátéka vezeti fel az eseményt az Európa parkban és a Széchenyi téren. A rendezvény fontos eleme lesz a farsangi népszokások felelevenítése, emellett látványos és kacagtató utcaszínházi produkciók várhatók. A felvonuláson résztvevő gólyalábasok, maskarások, utcazenészek és a hozzájuk szívesen csatlakozók már egészen a BábSzínTértől indulva részesei lehetnek a farsangi forgatagnak, ahonnét az óriásbábok, maszkurák, kolomposok, baranták, teátrociklis teátristák indulnak. A menethez bárki csatlakozhat, családok, baráti társaságok, munkahelyi közösségek egyaránt, a fantáziadús jelmezeseket, és az ötletes megoldásokat meglepetéssel várják a szervezők. A hangulat a Kossuth térre érve éri majd el tetőpontját, ahol a résztvevők pár perces játéka után megérkezik Csokonai és Dorottya, majd a tűzzsonglőrök produkciója és a dedaégetés után a jelmezesek fergeteges körtánca űzi el a telet Kaposvárról. A legjobb jelmezeket értékes díjakkal jutalmazzuk!
2025. február 4-től 7-ig minden délután a Kossuth téren Farsang TV működik, melynek óriás kivetítőjén farsangra hangoló filmek, fotók, információk és a Maskarádé pályázat alkotásainak kiállítása lesz látható. Maszkák is megjelennek a szombati menetjátékból ezeken a farsangra hangoló napokon.
Maskarádé Pályázat – maszk- és jelmezkészítő pedagógus műhely
BábSzínTér
2025. január 19.
10.00
Maszka műhely
BábSzínTér
11.00
Mesebolt Bábszínház: Szegény Dzsoni és Árnika
BábSzínTér
2025. január 25.
9.00–13.00
Maskarádé Pályázat – nyitott maszk- és jelmezkészítő műhely
BábSzínTér
2025. január 26.
10.00–13.00
Maskarádé Pályázat – nyitott maszk- és jelmezkészítő műhely
BábSzínTér
2025. január 29.
18.00
Kemény Henrik 100 – Nizsai Dániel: A bábjátékos
BábSzínTér
2025. február 1-2.
16.00-tól
Farsangoló szaunashow felöntések
Virágfürdő
2025. február 2.
10.00
Maszka műhely
BábSzínTér
11.00
Kabóca Bábszínház: Liba és Malac
BábSzínTér
2025. február 5.
15.30
FarsangTV – Hogy volt? 2024, programajánló 2025.
Kossuth tér
16.05
Lidércjárás – ballonbábjáték (Együd Árpád AMI Kongatók csoport)
Kossuth tér
16.30
Farsangtemetés (Együd Árpád AMI Eszterág csoport)
Kossuth tér
16.40–19.00
FarsangTV – Hogy volt? 2024, programajánló 2025.
Kossuth tér
2025. február 6.
15.30
FarsangTV – Hogy volt? 2024, programajánló 2025.
Kossuth tér
16.00-tól
„Dorottya és a dámák” kiállítás Bocska Ági tárlatvezetésével
Mivel fogom lekötni Önöket a Dorottya házban lévő kiállításon? A nőkkel! Olyan nők mutatkoznak be, akik bátrak, jótékonyak, szépek, hősiesek, különlegesek és valamiben elsők voltak. A Kaposvári Farsang idején a Dorottya házban megtekinthető a Sorsfordító nők a magyar történelemben c. kiállítás tárlatvezetéssel. Jöjjenek el, ígérem nagyon jó lesz! A program ingyenes, létszámkorlátos, regisztrációhoz kötött, mert a résztvevők között páros belépőt sorsolunk ki a Cotton Club Singers kaposvári koncertjére. Regisztráció a kaposvar@tourinform.hu -n, vagy a +36 (82) 512 921-es telefonszámon.
Találkozás: a Dorottya ház előtt (egykori Csokonai Fogadó)
16.10
Dorottya napi sóhajjáték a Csokonai szobornál
Kossuth tér
16.30
Farsangváró (NitaDance)
Kossuth tér
16.50–19.00
FarsangTV – Hogy volt? 2024, programajánló 2025.
Kossuth tér
2025. február 7.
9.00–11.00
Nyílt nap – Farsang
Petőfi Utcai Tagóvoda
15.30
FarsangTV – Hogy volt? 2024, programajánló 2025.
Kossuth tér
16.00
„Dámák, hölgyek és Dorottya” belvárosi városnéző séta
Mi másról is beszélhetnénk a Kaposvári Farsang idején, mint Kaposvárról, a farsangról és a nőkről? Szó esik híres nőkről, modellekről, színésznőkről, szerelmekről és Dorottyáról.
Mesélő Bocska Ágnes idegenvezető.
A séta ingyenes, de regisztrációhoz kötött, mert a résztvevők között páros belépőt sorsolunk ki a Cotton Club Singers kaposvári koncertjére. Regisztráció: a kaposvar@tourinform.hu-n, vagy a +36 (82) 512 921-es telefonszámon.
Találkozás: Fő utca, Csokonai átjáró, Zsolnay ivókút
16.05
Turkatánc (Együd Árpád AMI Csalafenc csoport)
Kossuth tér
16.10
Zsuzsi néni tudós kecskéje
Kossuth tér
16.20
Leánykéregetők (Együd Árpád AMI Hecsedli csoport)
Kossuth tér
16.30–19.00
FarsangTV – Hogy volt? 2024, programajánló 2025.
Kossuth tér
2025. február 8.
9.00–12.00
Farsangi nóták és hangkeltő eszközök (bürökduda, kereplő, kazu, zúgattyúk) készítése Husi Gyulával