Európa – rituális maszkok és színházi álarcok
Az emberiség ősidők óta ismeri a maszkokat. Kezdetben misztikus jelentéssel használták: kapcsolatot teremteni elődjeik szellemvilágával. Életet varázsoltak a halálból, erre utal az is, hogy halotti maszkok voltak az első álarcok. A halottak arcvonásait viselő maszkok segítségével idézték meg – rituális szertartásokon – az elhunytak szellemét. Az ősi maszkok mágikus kisugárzása máig nem halványult el: újjáéled a farsangi karneválok életörömében. A színjátszásban iskolát teremtő görög dráma kezdetben ősi, maszkos rituálé volt. Amíg a nők nem lehettek színészek, férfiak vagy kisfiúk játszották el a női szerepeket is. Minden szereplő maszkot viselt, amin a szereplő érzelmi állapotának megfelelő arc volt látható.
Az olasz reneszánsz vérbő színházi műfaja, a Commedia del’ Arte, amely villámgyorsan meghódította Európa színházait.
Pulcinella egy klasszikus karakter, amely a 17. századi commedia dell’arte-ból származik, és a nápolyi bábszínház törzsfigurájává vált. Az olasz bábjátékosok terjesztették el egész Európában, és ihlették meg a nemzeti karakterű bábfigurák születését, így a mi Vitéz Lászlónkét is.
Velencei karnevál – pestisdoktor
A tradicionális velencei maszkok kialakulása a 16. század második felére tehető, amikor a komédiások különböző karaktereket formáltak meg álarcok segítségével. A mai napig jól beazonosítható egy-egy emberi tulajdonság vagy személyiségtípus, és a mai napig találkozhatunk velük a velencei karneválon.
Velence karneváljai azért népszerűek mindmáig, mert mindenki azzá varázsolódhat, amire vágyik. A szürke hivatalnokból rettegett kalóz lehet, a csúnyácska tiniből végzet asszonya, a neves ügyvédből „Pestisdoktor”. És itt elérkeztünk az emberiséget évszázadokon át megtizedelő járványok sokára kitalált védőeszközéhez, a fertőzéstől megóvó maszkokhoz. Ennek első fecskéje volt a pestisdoktor. Hosszú csőrével, fekete szemüvegével az egyik legbizarrabb és legkönnyebben felismerhető figurája a velencei karneváloknak. A maszk története a 17. században élt Charles de Lorme francia orvos nevéhez fűződik, állítólag ő viselt először ilyen maszkot, hogy megvédje magát a fertőzéstől.
Ázsia és Afrika
Indonéziában, Indiában, Japánban is ősidők óta használtak maszkokat. Ezek a maszkok változatos anyagokból készültek: fakéregből, bőrből, papírmaséból, növényi rostokból, tollakból, textilből, kagylóból. Dél-Amerika, Afrika törzsi kultúrájában még mindig találunk olyan helyeket, ahol maszkokkal gyógyítanak, vagy varázsolnak: leveszik a rontást, kiűzik az ártó szellemet a hozzájuk forduló páciensekből. A maszkokat álltlában az arc előtt viselték, de Afrikában használták homlokon hordott maszkot is, s léteznek a testet egészen elfedő ruhamaszkok is, amelyek nem egymagukban közvetítik jelentésüket, fontosak a különböző zajkeltő eszközök is, a mozdulatok, zene, ritmus és hangok keltette élmény.
A magyar farsangi hagyomány maszkos világa
Honnan erednek a farsangi népszokások?
A dramatikus játékok közül egész Európában ismert volt a Cibere vajda és Konc király harca, amelyben Cibere vajda a böjti, Koncz király pedig a húsos ételeket jelképezte. A hagyomány szerint a két szereplő vízkereszt napján és húshagyókedden küzdött meg egymással: először a hedonizmust jelképező Koncz király, majd a böjtölést jelző Cibere vajda nyerte a viadalt. A farsangi ünnepkör vége magyar elnevezés szerint a farsang farka, vagyis a farsang utolsó három napja.
Farsang és a párválasztás
A farsangi báloknak a párválasztásban is nagy szerepük volt. Az udvarlás, párválasztás, lakodalmak legfőbb ideje a hagyományos paraszti életben ez az időszak volt, vízkereszttől, azaz január elejétől február-március közepéig. Ha valaki nem kelt el, azt viccesen tréfálkozva, vagy éppen kissé durvábban figyelmeztették arra, hogy még egyedülállók. A vénlánycsúfolásnak különböző változatai voltak, pl. tuskóhúzás, kongózás, szűzgulyahajtás, állakodalom.
Kiszehajtás
A palócoknál virágvasárnapon került sor a kiszehajtásra. A kisze egy jellegzetes böjti étel: savanyú gyümölcs- vagy korpaleves, amit télen nagyon meguntak az emberek, és meg akartak szabadulni tőle annak reményében, hogy a tavasz végre meghozza a bőséget, friss eledelt. A lányok az előző évben férjhez ment menyecske ruháiba öltöztettek egy szalmabábot, ami a kiszét szimbolizálta. Ezt a bábot elvitték a legközelebbi patakig, és éneklés közben levetkőztették, majd a vízbe dobták. Ezután jött a jóslás, jövendölés a hajadonoknak. Abból, hogy a víz a bábot hogyan és merre vitte következtetéseket vontak le a jelen lévők férjhez meneteléről.
Farsang és a szabályok felrúgása
A szabályok felrúgása és kigúnyolása is hozzátartozik a farsangi időszakhoz. Az álarcok és a maszkok viselése is erre vezethető vissza. A névtelenség, az „arctalanság” biztosította a szabad véleménynyilvánítást.
Busók
Hazánkban a legismertebb, farsanghoz kötődő álarcos felvonulás a mohácsi busójárás, amit a XVIII. század végétől rendeznek meg a farsangi időszak utolsó vasárnapján.
A világszerte ismert magyar hagyomány esetében is feltételezik, hogy a rémisztő ruhák és maszkok azt a célt szolgálták, hogy ezekkel, valamint a hangos kiáltásokkal, kereplővel, kolomppal végre elijesszék a falvakból a hideget és a telet. A másik feltételezés szerint ugyanakkor Mohács egykori lakói a törökök elől a Mohács-szigeti mocsárvilágba menekültek, ahol aztán azért vették fel az álarcokat és állatbőröket, hogy az éjszaka során elijesszék a törököket, ami a történet szerint sikerült is nekik, ugyanis a törökök azt hitték, hogy rossz szellemek támadták meg őket.
Somogyi maszkok és farsangi hagyományok
Egy 15. században élő bővérű somogyi menyecskével történt meg az a baleset, hogy farsang idején részegen a Kapos mocsaraiba tévedt, és ott lelte halálát. Ezt az esetet TEMESVÁRI PELBÁRT írja le prédikációjában: „Az Úr 1480-ik évében … a Kapos mellett egy asszony több fiatalasszonnyal együtt férfiruhába és másfajta ruházatba öltözve, álarcos játékot űzött. Egyszerre csak az asszony, aki leginkább buzdította őket erre, miközben egy falujabelinek házában a többiekkel együtt táncoltak, egy démon által a táncolók köréből elragadtatott…”
A szigorú tilalmazás ellenére a farsangi mulatozás szokása napjainkig fennmaradt, persze az egyház később már belátta, hogy nem tilthatja be, csupán mértékletességre intett. Sőt, a múlt század második felében farsang utolsó három napján általános tanítási szünet volt.
Somogyban régen minden népcsoport körében ismeretes volt a maszkázás, a maskurába öltözés. Legtöbbször cigányasszonynak, menyasszonynak, öregembernek vagy pólyát vivő öregasszonynak öltöztek. A maszkázás régebbi hagyományaihoz tartozik a szalma- és háncsruhák készítése és az állatalakoskodás.
(Király Lajos: Farsangi népszokások Somogyban)